Egy legenda vége

Mazur Ernő

2011. úlius 11-én elhunyt Mazur Ernő, az Ikarus gyár fénykorának egyik kiemelkedő személyisége.

Amilyen elismert márkanév volt az Ikarus busz a nagyvilágban, ugyanolyan jól csengett Mazur Ernő neve a gyár falain belül.

Ernő bácsi már akkor Ikarus-os volt, amikor még nem is így hívták a gyárat. Tizenhat évesen szegődött el az apai példát követve az Uri testvérek üzemébe, amely azután Mátyásföldre költözve a világhírű Ikarus gyárrá nőtte ki magát. Rendkívüli kreativitása gyorsan az átlag fölé emelte. Ezért általában ő vezette azt a csapatot, amelyik a Budapesti Nemzetközi Vásáron bemutatott autóbuszokat a kiállításra felkészítette, hogy aztán a hazai megbecsültségen túl nemzetközi elismerést, és messze a határainkon túli piacokat is hozzon a gyárnak. Akkor élte a gyár fénykorát, azidőtájt az Ikarus busz világszerte keresett gépjárműnek számított.

Mazur Ernő neve egyet jelentett a szakértelemmel. Ahhoz a generációhoz tartozott, amelyik még inasként tanulta a szakmát a mestertől, és amit fémlemezből elő lehetett állítani, azt ő létre is tudta hozni. A gyáron belül csak „lemezcsászárnak”, vagy „lemezszobrásznak” hívták.

Minden gyári vezető hozzá vitte saját autóját, ha kissé megnyomta, megkarcolta, vagy akár rommá törte. Ha javítható volt, Ernő bácsi újjá varázsolta. Fiatal korában, amikor nálunk még nem lehetett autót kapni, egy Volkswagen alvázra csupasz vaslemezből saját kezűleg készített karosszériát, ami akkoriban nagy feltűnést keltett. A karosszéria volt a szakterülete, de azért szégyellte volna, ha valamilyen motorikus hibával szerelőhöz kellett volna fordulnia.

Szakértelmének köszönhetően hat évig volt iraki külszolgálaton, amit párttagság nélkül kevesek mondhattak el magukról. A pártkönyv hiánya később okozott is némi zavart a Parlamentben, amikor Losonczi elvtárs egy nagy ünnepségen az ország minden pontjáról összehívott, elismerésre váró dolgozó mellett Ernő bácsinak a munkaérdemrend bronz fokozatát nyújtotta volna át, ám ott, a kupolateremben derült ki, hogy közülük ő az egyetlen kakukktojás, mert nem párttag. Megpróbálták ott azonnal „soraikba fogadni” de ő nem állt kötélnek.

Negyvenegy évig dolgozott az Ikarusban. A gyárnál jobban csak a családját szerette. Unokájához, Zoltánhoz különösen szoros kapcsolat fűzte, aki ezt azzal hálálta meg, hogy amikor a nagypapa már segítségre szorult, a szerető családtagok közül ő tett legtöbbet azért, hogy a körülmények még emberhez méltóak maradjanak. Mindent félre téve ápolta őt, és természetesen az utolsó pillanatban is ott állt a betegágya mellett.

Mazur Ernő augusztusban lett volna 89 éves. Halálával az Ikarus-legenda egyik utolsó szemtanúja távozott. Nyugodjék békében!