Nyári zenebona a János utcában

Nyári táborokat ma már könnyű találni. A baj csak az velük, hogy nem mindig állják ki az élményekre éhes iskoláskorú gyerekek ízlése szerinti próbát. Az azonban, aminek június 24-én a János utcai napközis táborban voltunk tanúi, úgy látszik nagyon megfelelt az ízlésüknek, mert nagy figyelemmel kísérték az előadót.

Mészáros Tibor

A gyermekek szünidei felügyeletének megoldására törvény kötelezi az önkormányzatokat. Ennek megfelelően a XVI. kerületben a János utcai napközis tábor már a tanévzárót követő héten benépesül. A tanulást átmenetileg félre lehet tenni, de ez nem azt jelenti, hogy a szünidő egyet jelent a haszontalan semmittevéssel.
Így gondolja ezt annak a három iskolának a pedagógus csapata is, akikre az önkormányzat ebben az évben rábízta a programok kidolgozását. Az első turnus tartalommal való megtöltése a Lemhényi Dezső iskola feladata, a második a Sashalmi tanodáé, a harmadikat pedig a Szent-Györgyi iskola felügyeli.
Amint azt Gyertyán Anna, az első turnus táborvezetője kérdésemre elmondta, a tábor reggel 7 órától várja a gyerekeket, és 17 óráig biztosítja a felügyeletüket. Minden nap valami érdekes élmény vár a táborozókra. A június 21-ével kezdődő hét programja a következő volt:
Hétfő kivételével minden nap harminc gyerek ment uszodába. A kedd a környezetvédelemé. Ezúttal a gyerekek bevonásával a hulladékhasznosítási problémákat beszélték meg, különös tekintettel az újrahasznosítható anyagokra és a szelektív hulladékgyűjtésre. Végül vetélkedő-szerű versenyen mérték össze tudásukat, ahol a legjobban szereplők jutalmat is kaptak.
Szerdán kirándulni mentek. A budavári labirintust tekintették meg, az oda- és visszavezető úton pedig rövid ismertetőt hallgattak meg a város nevezetes épületeiről. A következő szerdai kirándulás is érdekesnek ígérkezett, hiszen akkor a veresegyházi medveparkot keresték fel.
A csütörtök a művészeteké. Június 24-én Vikol Kálmán zenepedagógus népi hangszerbemutatót tartott és egy egyszerű hangszer elkészítésére tanította meg a gyerekeket. Pénteken pedig a Varázsműhely útmutatása szerint kézműves foglalkozásokon élhette ki mindenki alkotó hajlamait.
A 24-ikei zenenapon Dr. Hoffmann Károlyné, a Lemhényi iskola igazgatónője társaságában ültem le az utolsó sorban. A meghirdetett programnak megfelelően két összetolt asztalon legalább harminc népi hangszer várt a bemutatásra. A hátsó sorból azt láttuk, hogy amikor Vikol Kálmán zenepadagógus szájához emelte a hangszerek legkisebbikét, a pikolót, mintegy varázsütésre elcsendesedett a gyereksereg, és innentől kezdve feszült figyelemmel kísérték Kálmán bácsi színes, humoros, felnőttek számára sem kevésbé érdekes előadását. A hangszerek egymás után mind sorra kerültek, a barkácsolt hangszertől a míves, híres készítő szakértelmét magán viselő citeráig, a tárogatótól a tökdudáig, vagy a szaxofontól a mintegy tízféle furulyáig. És Kálmán bácsi mindegyiken magabiztosan játszott, majd az ismert dallamokat el is énekeltette a gyerekekkel. Kísérő tanáraik is szívesen vettek részt az éneklésben.
A legnagyobb várakozás mégis a hangszerkészítést előzte meg. Ehhez gondos előkészítő munka után mindenki kapott egy hozzávetőleg húsz centiméteres műanyag csövet, amelyen az egyik végéhez közel volt egy körömnyi kis furat. Járt még mellé egy befőttes gumi és egy kis darab nagyon vékony műanyag fólia is. Ez utóbbit kellett a cső végére a gumival ráerősíteni, hogy aztán megfújva tetszés szerinti dallamot játsszon rajta az ember. Amikor a program végén a hatvan gyerek egyszerre fújta meg saját készítésű hangszerét, bizton állíthatom, hogy a hangzavar semmivel sem maradt el a foci világbajnokság hírhedtté vált állandó alapzaját adó vuvuzelák hangjától. De az öröm is hasonlóan nagy volt a gyerekek arcán. És egészen biztos, hogy este nagy élményként mesélték el szüleiknek a nap eseményeit.