Blogarchívum

Az újságba terjedelmi okokból néhány írás olykor be sem kerül, vagy már néhány szó kihúzásától is elveszti stílusát. Itt cikkeim húzás nélkül, eredeti formában olvashatók. Több fotó a www.indafoto.hu/tibifoto képblogon található. Más újságban, nyomtatott kiadványban vagy internetes oldalon a beleegyezésem nélkül nem közölhetők! Mászáros Tibor tibifoto@t-online.hu mobil: 06-30/260-05-07 Tel.: 403-41-50 A képekre kettőt kattintva a képek megnőnek.

2010. július 4., vasárnap

Legyen vége az erőszaknak!

Bátran kijelenthetjük, hogy Magyarországon a családon belüli erőszak körül nagy jogi tanácstalanság uralkodik. Lemaradtunk az európai országok mögött ennek a rendkívül súlyos, visszataszító cselekménynek a kezelésében. Egy sashalmi lakótársunk megelégelte a törvényhozás közömbösségét. Népi kezdeményezést indított a helyzet megváltoztatására.

Mészáros Tibor

Az előzmények a 2005-ös évig nyúlnak vissza. Akkor ugyanis az ENSZ egy konkrét eset kapcsán értesült arról, hogy nincs hatályos magyar törvény ennek a bűncselekménynek a megfékezésére. Nem is késlekedett az intézkedéssel, azonnal felszólította Magyarországot, tegyen hatékony lépéseket annak érdekében, hogy az ENSZ által elfogadott, a Nőkkel Szembeni Diszkrimináció Összes Formájának Megszüntetése nevű egyezmény széles körben érvényesülhessen. Felszólította továbbá a kormányt arra is, hogy az egyezményről szóló tájékoztatást az összes lehetséges módon hozza a nyilvánosság tudomására, hogy a veszélyeztetettek értesülhessenek róla.
Azóta eltelt öt év mégsem történt semmi. Aki tojással dobálta meg azt a politikust, aki nem volt szimpatikus neki, azt börtönnel fenyegették, aki pedig félholtra verte a családját, és otthonában megerőszakolta leánygyermekét, joggal számíthatott arra, hogy megússza büntetlenül. A magyar jog ez utóbbit a mai napig magánügynek tekinti.
Miközben tekintélyes bírók is hallatták szavukat ebben az ügyben, és felhívták a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára, továbbra sem történt semmi. Hiszen a bírók csak jogalkalmazók, ha nincs törvény a családverők megbüntetésére, ők sem tehetnek mást, mint sürgetik a megoldás napirendre tűzését.
Ezt a helyzetet elégelte meg Halász Pálma sashalmi honfitársunk, aki egyébként tanárnő, és nem érdemtelen ebben a témakörben, hiszen e tárgyban létrehozott alapítványáért az Év emberjog-hőse kitűntetést kapta az ENSZ-től.
Halász Pálma népi kezdeményezést indított annak érdekében, hogy végre legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családon belüli erőszaknak Magyarországon is! Ehhez két hónap alatt ötvenezer aláírásnak kell összegyűlnie. Ha ez sikerül, akkor a parlament köteles napirendre tűzni a szükséges törvénymódosítást. Az Országos Választási Bizottság hitelesítette a kezdeményezést, így megkezdődött a versenyfutás az idővel. A szükséges aláírásoknak augusztus 3-áig kell összegyűlniük. Ezért Halász Pálma azzal a kéréssel fordul lapunk olvasóihoz, hogy önök is vegyenek részt tevőlegesen ebben a fontos mozgalomban. Az aláírandó ívet az internetről lehet letölteni a www.alairas.atw.hu oldalról (Figyelem, atw dupla „v”-vel, nincs köze a hasonló nevű tévécsatornához!).
Aláírásgyűjtő mindenki lehet, akinek ideje engedi, és aki egyetért a kezdeményezés céljával. Az aláírásgyűjtő ívet, melyre tizenkét név fér, mindenki csak egyszer, valós adatok feltüntetésével, csak egy aláírásgyűjtőnek írhatja alá. A többszöri aláírás érvénytelen.
A kitöltött aláírásgyűjtő lapokat leadhatják a Veres Péter úti papír-írószer boltban, vagy a XVI. Kerületi Újság számára az önkormányzat recepcióján munkaidőben. Ugyanitt letöltött íveket is kaphat, akinek nincs Internet kapcsolata.
A családon belüli erőszak Magyarországon sajnos legalább egymillió nőt és a hozzájuk tartozó gyermekeket érinti. Kérjük, aki tud segítsen, gyűjtsön aláírást, de legalább írja alá az ívet, hogy alkalmas jogszabályok születhessenek az családjukat rettegésben tartók megfékezésére!
Kérdéseikkel forduljanak Halász Pálmához a 06-20/775-61-42-es telefonszámon, vagy a palmafiser@gmail.com e-mail címen.

Rendszeres olvasók