


Már kezdünk hozzászokni, hogy az Erzsébetligeti Színház januárban a magyar popélet valamelyik hírességét hívja meg újévi koncertre. A tavalyi Presser-est után most Zsédenyi Adrienn megjelenésében és dalaiban gyönyörködhettünk január 31-én.
Mészáros Tibor
A zongorista és én. Ez volt a koncert címe, amelyre január leghavasabb vasárnapján gyülekeztünk az Erzsébet-ligeti színházteremben. Ebből a Zséda ügyekben kevésbé járatos honfitársaink arra következtethettek, hogy a művésznő intim színpadi együttléte Cselik Gábor zongoristával legfeljebb a zene hangjaival bővül majd. Ezzel szemben a billentyűs mellett szemmel láthatólag fellépésre készült Fábry Sándor főzenésze, Kuzbelt Péter, a szaxszofonok nagymestere is. Hamar rájöttünk, hogy ő is a műsor része, annál is inkább, mert amikor Zséda bemutatta őket, megosztott egy titkot a hallgatósággal: Kuzbelt Péter nem csak a Fábryshow-beli Showderbandet és Luandát űzi, hanem Zsédát is. Ő mondta, neki el kell hinnünk.
Szóval egy zongora és egy szaxofon hangjai kergették egymást, amikor az oldalfüggöny mögül kilépett Zséda, hogy üdvözölje rajongóit, akik között azonnal felismert néhány arcot a korábbi Aréna-beli koncertjének közönségéből. Rövid bevezetőjében elmondta, a Zongorista és én című koncertje jelenleg a kedvence, mert eddigi legkedvesebb dalaiból válogatta össze a műsort. Elmesélte azt is, hogy Cselik Gábort 17 éves kora óta ismeri, és a zenében kiválóan megértik egymást.
Majd elkezdődött a két részes Zséda show. Az első és második részt csak a művésznő öltözéke különböztette meg egymástól, mert a dalok egyformán magas színvonalon, jól szóltak, a közönség jól érezte magát, azt kapta, amire számított. Ebből következően a siker is szinte azonos volt minden dal után. Ha mégis ki kellene emelni a dalok valamelyikét, akkor a Fekete rúzs, vagy az És megindul a föld… jut eszébe az embernek, mert ezeket vastaps követte. És mindenképpen említést érdemel Domján Edit egykori nagy slágere, a Köszönet mindenért. Egy ügyes technikai trükk segítségével ennek a számnak a refrénje mindig Domján Edit hangján szólalt meg. természetesen a vastaps most sem maradt el.
Úgy tűnik Zséda jó választás volt, az újévi koncertről hazatérő közönség minden jel szerint úgy érezte, ez az év jól kezdődött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése