Nyugdíjas királyság

A magyar nyugdíjasoktól valószínűleg semmi nem áll távolabb, mint hogy királynak érezzék magukat. A Cinkotai Nyugdíjas Polgárok Köre Közhasznú Egyesület tagjai azonban elhatározták, hogy egy estére minden bút, bajt a sutba dobnak, és csak olyasmire hajlandók gondolni, ami örömet okoz, amitől mégis királynak érzik magukat.

Mészáros Tibor

A dolog azzal kezdődött, hogy Vereszki Mihályné, aki elismert, jó elnöke volt az egyesületnek családi okok miatt nem tudta tovább vállalni a vezetői feladatok ellátását. Helyére Harnos Józsefnét választotta a kollektíva, aki összeült a legaktívabb tagokkal és indítványozta, ha már vezetőváltásra kényszerültek, egyúttal frissítsék is fel az egyesület működését.

Közülük Mikulás Franciska, aki egy több civil szervezetet tömörítő egyesület vezetője Esztergomban azt javasolta, keressenek kapcsolatot más kerületi civil szervezetekkel, bővítsék ki a látókörüket, hátha így új ötletekhez juthatnak. Közben pedig pályázat útján próbáltak anyagi forrást keríteni terveik megvalósításához. Aztán egyszercsak minden összeállt, és december 10-én délután három órakor már nem volt szabad asztal a Rádió utcai közösségi ház egykori mozitermében.

Amikor szétküldték a meghívókat, arra kérték a meghívottakat, hogy készüljenek ötfős csapatokkal, mert lesz egy kis tréfás vetélkedő is. A meghívottak között ott volt az Árpádföldi Közösségi Egyesület küldöttsége, a Cinkotai Gazdakör csapata, a Cinkotáért Közhasznú Egyesület, és elfogadták a meghívást Cinkota legismertebb közéleti személyiségei is, dr. Szabó Zsuzsa a szlovák kisebbség elnöke, Dernovics Mihály önkormányzati képviselő, a Cinkotáért Közhasznú Egyesület elnöke, Weyde Gyula, a Civil- kisebbségi- és egyházi kapcsolatok bizottságának elnöke, Szász József önkormányzati képviselő, és Balázs József az ÁKE elnöke. Később pedig, amint más fontos teendői engedték, Kovács Péter polgármester is örömmel csatlakozott a Nyugdíjas királyság rendezvényéhez.

Harnos Józsefné és segítői semmit nem bíztak a véletlenre. Az est gördülékeny lebonyolításához a már említett esztergomi egyesületből hívtak profi játékmestereket. A négy fiatalból álló csapat ugyan pénzbe került, de a játékvezetésért kapott honoráriumot az utolsó fillérig fogyatékosok támogatására fordítják. Cserébe viszont remek hangulatot teremtettek.

Először az öt csapat egy-egy képviselőjének kellett egy-egy széket elfoglalnia úgy, hogy amikor a zene hirtelen abbamaradt, gyorsan le kellett ülni. Igen ám, de szék csak négy volt. A kezdetben kissé gyanakvó arcokra egyre inkább kiült a játék öröme. Amikor kis lándzsákkal kellett lufikra célba dobni, már a hölgyek is nekibátorodtak a szereplésnek. Lassan kórusban bíztatták a csapatok az éppen küzdő tagjaikat, és azok arcára is kiült a mosoly, akik csak nézői voltak a küzdelemnek. Akkor azonban, amikor egy sor spárgán lógó, csupacukor fánkot kellett csak fogsorral, kezek érintése nélkül lerágcsálni, már kitört a hahota. A legügyesebbeknek is mindkét fülük ragadt, mire nagynehezen teljesítették a feladatot. De nem csak gyakorlati próbatétel várta a versenyzőket, hanem egy kis tudásteszt, meg szellemi vetélkedő is. Sőt, a végső győzelembe beleszámított a sütiolimpán elért eredmény is.

Azután nem sokkal a feladatok teljesítése után a pártatlan zsűri a cinkotaiak nem kis bánatára az árpádföldieket hirdette ki győztesnek. Ám mire a vacsorát feltálalták, már be is gyógyult a győzelem elmaradásától keletkezett kis lelki „horzsolás”, és Tolnay Andrást, az országos hírű előadóművészt, aki leginkább a 100 tagú cigányzenekar énekeseként vált ismertté, már a legnagyobb egyetértésben hallgatta mindenki. Majd amikor Tolnay András távozott, Oravecz Mihály és szintetizátora lépett elő dallamfelelőssé, hogy a talp alá valót biztosítsa azoknak, akik fiatalokat megszégyenítő energiákat mozgósítva még táncolni vágytak.

Ilyen volt Cinkotán a nyugdíjasok késő estébe nyúló, királysága. Talán nem utoljára.