Sashalmon, a piactérhez közel van egy kis utca, amelyikben akár vasúti vágányokat is kereshetnénk. Hiszen ahol messziről is jól látható szemaforok nyúlnak az ég felé, ott vágányoknak is lenniük kell. Vágányok azonban nincsenek. A rejtély nyitja egy név: Szűcs Miklós.
Mészáros Tibor
Szűcs Miklós vállalkozó. Huszonhat éve lakik Sashalmon.
Minden úgy kezdődött, hogy jó apa akart lenni. Egy jó apa pedig előbb vagy utóbb azért összeüt egy terepasztalt, ha fiúgyerekei vannak. Ezt tette ő is. Be is indult a forgalom az ezüst színű sínpárokon, melyek közt mákból volt a zúzalékkő, kattogtak a térközbiztosítók, zümmögtek a kis mozdonyok, élethű fák, bokrok nőttek a terepasztal dombjain, világítottak a házikók ablakai. És akkor a gondos apa egyszer csak azt vette észre, hogy aki tágra nyílt szemmel, gyerekes élvezettel vezeti a tűcsapágyakon gördülő pici kis közlekedési csodákat az ő maga, a fiai pedig a terepasztalnak háttal elmélyülten számítógépeznek.
Sebaj, gondolta magában, és szívében ettől kezdve együtt élt az apai szeretet, és az a sokunk által átélt felismerés, hogy gyermekeink nem lettek egészen olyanok, mint mi. Ez persze jól van így, de rosszul esik egy darabig.
Ettől kezdve aztán hatalmába kerítette a modellezők megállíthatatlan fejlesztő-szenvedélye. Több mozdony, több kocsi, nagyobb terepasztal, egyre komplikáltabb műszaki megoldások. Aztán kiállítások a Petőfi csarnokban, a MÁV Északi Járműjavítójában kétszer, a Közlekedési Múzeumban és bárhol, ahol érdeklődés mutatkozott rá.
Majd egyszercsak fölfedezte a nagyvasutat. Mert az mégsem járja, hogy a felszámolás alatt álló szárnyvonalak pályaszerelvényeit beolvasztják. Így az országot járva csakhamar szert tett néhány szemaforra, amelyeket kertjében szakszerűen fel is állított. Persze először hivatalos műszaki dokumentáció alapján rengeteg munkával és festékkel mindet újszerűvé varázsolta. Így most a rövid kis sashalmi utcában mielőtt leszáll az est, két és háromfogalmú, Siemens rendszerű mechanikus alakjelzőkön csillan meg a lenyugvó nap fénye, majd sötétedés után ezek világítanak is, pont úgy, mint annak idején a nyílt pályán. Olyan élethűen, hogy szinte körülnézünk, nehogy egy száguldó szerelvény elé lépjünk. De persze még egy vízdaru, amivel annak idején a gőzmozdonyokat töltötték fel, no meg egy tolatásjelző azért még mindenképpen kell majd a kertbe.
Bakterlámpából van elég a karbidmeszestől az elemesig százféle változatban. Persze az elég fogalma Szűcs úrnál tíz-húsz lámpával arrébb van, mint az ura hobbiját amúgy nagyon jól toleráló, mosolygós, ke
dves feleségénél.
A nyitás a nagyvonatok felé azonban nem jelentette a terepasztalok iránti vonzalom csökkenését. Egyrészt minden nap megfuttatja a szerelvényeket, no meg állandóan készíti a modelleket is. Nem veszi, hanem türelmes, aprólékos munkával létrehozza azokat a semmiből a legélethűbb kivitelben. A szinte ugyanolyan mint a valódi itt selejtnek számít. A tökéletes az egyetlen elfogadható mérték. De a fák és bokrok is saját kivitelezésűek. És van tölgy, akác, platán és más egyéb is köztük. A sorompó meg persze hogy lecsukódik, ha jön a vonat. A kisautó meg megáll előtte.
Ha most valaki az elmondottak alapján a Szűcs Miklós név mögött egy afféle hajlott hátú, vézna, cvikkeres csodabogarat feltételez, akinek csodáljuk a hobbiját, de kicsit sajnáljuk, és háta mögött megmosolyogjuk, bizony igen nagyot téved. Szűcs Miklós egy talpraesett, férfiasan barátságos, jóalkatú, kellemes modorú középkorú férfi. Pontosan tudja, hogy mit miért csinál. Talán egyetlen feltűnő különbség van közte, és a vele egykorú férfiak között: messziről látszik, hogy sokkal boldogabb, mint ők.
Mészáros Tibor
Szűcs Miklós vállalkozó. Huszonhat éve lakik Sashalmon.
Minden úgy kezdődött, hogy jó apa akart lenni. Egy jó apa pedig előbb vagy utóbb azért összeüt egy terepasztalt, ha fiúgyerekei vannak. Ezt tette ő is. Be is indult a forgalom az ezüst színű sínpárokon, melyek közt mákból volt a zúzalékkő, kattogtak a térközbiztosítók, zümmögtek a kis mozdonyok, élethű fák, bokrok nőttek a terepasztal dombjain, világítottak a házikók ablakai. És akkor a gondos apa egyszer csak azt vette észre, hogy aki tágra nyílt szemmel, gyerekes élvezettel vezeti a tűcsapágyakon gördülő pici kis közlekedési csodákat az ő maga, a fiai pedig a terepasztalnak háttal elmélyülten számítógépeznek.
Sebaj, gondolta magában, és szívében ettől kezdve együtt élt az apai szeretet, és az a sokunk által átélt felismerés, hogy gyermekeink nem lettek egészen olyanok, mint mi. Ez persze jól van így, de rosszul esik egy darabig.
Ettől kezdve aztán hatalmába kerítette a modellezők megállíthatatlan fejlesztő-szenvedélye. Több mozdony, több kocsi, nagyobb terepasztal, egyre komplikáltabb műszaki megoldások. Aztán kiállítások a Petőfi csarnokban, a MÁV Északi Járműjavítójában kétszer, a Közlekedési Múzeumban és bárhol, ahol érdeklődés mutatkozott rá.
Majd egyszercsak fölfedezte a nagyvasutat. Mert az mégsem járja, hogy a felszámolás alatt álló szárnyvonalak pályaszerelvényeit beolvasztják. Így az országot járva csakhamar szert tett néhány szemaforra, amelyeket kertjében szakszerűen fel is állított. Persze először hivatalos műszaki dokumentáció alapján rengeteg munkával és festékkel mindet újszerűvé varázsolta. Így most a rövid kis sashalmi utcában mielőtt leszáll az est, két és háromfogalmú, Siemens rendszerű mechanikus alakjelzőkön csillan meg a lenyugvó nap fénye, majd sötétedés után ezek világítanak is, pont úgy, mint annak idején a nyílt pályán. Olyan élethűen, hogy szinte körülnézünk, nehogy egy száguldó szerelvény elé lépjünk. De persze még egy vízdaru, amivel annak idején a gőzmozdonyokat töltötték fel, no meg egy tolatásjelző azért még mindenképpen kell majd a kertbe.
Bakterlámpából van elég a karbidmeszestől az elemesig százféle változatban. Persze az elég fogalma Szűcs úrnál tíz-húsz lámpával arrébb van, mint az ura hobbiját amúgy nagyon jól toleráló, mosolygós, ke
dves feleségénél.A nyitás a nagyvonatok felé azonban nem jelentette a terepasztalok iránti vonzalom csökkenését. Egyrészt minden nap megfuttatja a szerelvényeket, no meg állandóan készíti a modelleket is. Nem veszi, hanem türelmes, aprólékos munkával létrehozza azokat a semmiből a legélethűbb kivitelben. A szinte ugyanolyan mint a valódi itt selejtnek számít. A tökéletes az egyetlen elfogadható mérték. De a fák és bokrok is saját kivitelezésűek. És van tölgy, akác, platán és más egyéb is köztük. A sorompó meg persze hogy lecsukódik, ha jön a vonat. A kisautó meg megáll előtte.
Ha most valaki az elmondottak alapján a Szűcs Miklós név mögött egy afféle hajlott hátú, vézna, cvikkeres csodabogarat feltételez, akinek csodáljuk a hobbiját, de kicsit sajnáljuk, és háta mögött megmosolyogjuk, bizony igen nagyot téved. Szűcs Miklós egy talpraesett, férfiasan barátságos, jóalkatú, kellemes modorú középkorú férfi. Pontosan tudja, hogy mit miért csinál. Talán egyetlen feltűnő különbség van közte, és a vele egykorú férfiak között: messziről látszik, hogy sokkal boldogabb, mint ők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése