Nem tudom kitől kell megkérdeznem, megkérdezem hát mindenkitől: kihez kell fordulni a csatornafedelek ügyében?
Hogy mi a gond velük? Hát az, hogy soha nincsenek egy szintben az aszfalttal. Sokszor már akkor sem, amikor az új utakat aszfaltozzák. Pedig akkor még elég jól be lehetne állítani a szintjüket. De nem állítják be. Legalábbis nem jól.
Ahogy haladunk az úton, és az azonos távolságra lévő csatornafedelek megbízható állandósággal verik szét alattunk az autók lengéscsillapítóit, bizony felmerül a kérdés, tőlünk nyugatabbra is így van ez?
Hát rögtön megnyugtatom Önöket, hogy nincs így. De nem azért ám, mert az osztrák, vagy a német öntvényekben kevesebb a rosszindulat, mint a Vasfüggönyön inneniekben! Hanem azért, mert ott, van annyi eszük azoknak a mérnököknek, akik veszik a bátorságot, hogy olyan terveket készítsenek, ami több százezer embernek okoz napi bosszúságot, ha nincs jól kieszelve, szóval van annyi eszük, hogy nem a keréknyomba, teszik a csatornafedeleket, hanem a kerékközbe. Gyengébbek – a csatornák vonalát kijelölő mérnökök – kedvéért: a sávok középvonalába. Mégpedig azért, mert az ottani útépítőknek sem sikerül mindig tökéletesen szintbe hozni az aszfaltot az öntvénnyel. A rideg fémtől és a forró napon kissé meglágyuló aszfalttól nem is várhatjuk el, hogy örök időkre milliméter pontossággal tartsák a pozíciójukat. Pláne ha a butaságban következetes mérnökök csakazértis újra és újra a kerekek futásának vonalába rajzolják be őket. Így ugyanis a lengéscsillapítók szétverésén kívül még azt is elérik, hogy ahányszor elmegy az öntvények fölött egy gépkocsi, a kerekek kalapácsként ütnek rajtuk egyet. Önök ugye értik? Mert ők nem. Hiszen ha értenék, nem így terveznék.
Szerencsére azonban autóink nem kopnak féloldalasan. Mert ha teszemaszt, a cinkotai sorompó felől haladok a Szlovák úton a Csömöri út felé, először minden csatornaszem a két jobboldali kerekemet készteti dübörgésre. Majd miután a kereszteződést elhagyom, örömmel és megnyugvással tapasztalom, hogy innentől kezdve a baloldali kerekeim hozzápusztulnak a jobboldaliakhoz, mert most azokat éri redszeres és kikerülhetetlen ütés. Majd ha véletlenül hazafelé a Centenáriumi lakótelep szélén, a Futórózsa utcán megyek végig, már valósággal a Vidámparkban érzem magam, mert itt már felváltva, hol az egyik, hol a másik kerék fut rá a csatornafedelekre az előbbiekkel azonos dübörgés mellett. Pedig itt még csak arra sem lehet hivatkozni, hogy szélesítették az utat, és így máshová került a nyomsáv közepe. Megjegyzem az előbbi példáknál sem, mert a csatornát utólag tették az út alá.
Most már csak az a kérdés, hogy miért kell ezeknek a nélkülözhetetlen elemeknek a keréknyomban sorakozniuk? Mert nyilván van valami oka. Csakhogy akkor Ausztriában és Németországban ugyanez az ok miért nem áll fenn.
Hát én megmondom önöknek, kedves lengéscsillapító-vásárló honfitársaim: azért, mert nyugaton szégyen sz… munkát végezni. Sőt egzisztenciálisan veszélyes. Nálunk meg nem. De remélem, hogy egyszer az lesz.
Éppen ezért, ha olyan valaki olvassa ezeket a sorokat, aki abban a helyzetben van, hogy ő fogja megmondani, hol húzódjon mondjuk egy új út alatt a csatorna, legyen annyi esze, hogy nem a kerekek futásvonalába tervezi a tisztítónyílásokat, hanem azok közé.
Mert aki nem így tesz, az hülye. Azaz nem cselekszik értelmesen. A fejlettebb társadalmakban pedig az értelmes cselekvés magától értetődő követelmény.
Mindamellett várom, hogy valaki felvilágosítson, mi az oka a csatornafedelek eszetlen elhelyezésének? De aki meg akar győzni, azt is magyarázza el, Nyugaton miért nincs így?
Hogy mi a gond velük? Hát az, hogy soha nincsenek egy szintben az aszfalttal. Sokszor már akkor sem, amikor az új utakat aszfaltozzák. Pedig akkor még elég jól be lehetne állítani a szintjüket. De nem állítják be. Legalábbis nem jól.
Ahogy haladunk az úton, és az azonos távolságra lévő csatornafedelek megbízható állandósággal verik szét alattunk az autók lengéscsillapítóit, bizony felmerül a kérdés, tőlünk nyugatabbra is így van ez?
Hát rögtön megnyugtatom Önöket, hogy nincs így. De nem azért ám, mert az osztrák, vagy a német öntvényekben kevesebb a rosszindulat, mint a Vasfüggönyön inneniekben! Hanem azért, mert ott, van annyi eszük azoknak a mérnököknek, akik veszik a bátorságot, hogy olyan terveket készítsenek, ami több százezer embernek okoz napi bosszúságot, ha nincs jól kieszelve, szóval van annyi eszük, hogy nem a keréknyomba, teszik a csatornafedeleket, hanem a kerékközbe. Gyengébbek – a csatornák vonalát kijelölő mérnökök – kedvéért: a sávok középvonalába. Mégpedig azért, mert az ottani útépítőknek sem sikerül mindig tökéletesen szintbe hozni az aszfaltot az öntvénnyel. A rideg fémtől és a forró napon kissé meglágyuló aszfalttól nem is várhatjuk el, hogy örök időkre milliméter pontossággal tartsák a pozíciójukat. Pláne ha a butaságban következetes mérnökök csakazértis újra és újra a kerekek futásának vonalába rajzolják be őket. Így ugyanis a lengéscsillapítók szétverésén kívül még azt is elérik, hogy ahányszor elmegy az öntvények fölött egy gépkocsi, a kerekek kalapácsként ütnek rajtuk egyet. Önök ugye értik? Mert ők nem. Hiszen ha értenék, nem így terveznék.
Szerencsére azonban autóink nem kopnak féloldalasan. Mert ha teszemaszt, a cinkotai sorompó felől haladok a Szlovák úton a Csömöri út felé, először minden csatornaszem a két jobboldali kerekemet készteti dübörgésre. Majd miután a kereszteződést elhagyom, örömmel és megnyugvással tapasztalom, hogy innentől kezdve a baloldali kerekeim hozzápusztulnak a jobboldaliakhoz, mert most azokat éri redszeres és kikerülhetetlen ütés. Majd ha véletlenül hazafelé a Centenáriumi lakótelep szélén, a Futórózsa utcán megyek végig, már valósággal a Vidámparkban érzem magam, mert itt már felváltva, hol az egyik, hol a másik kerék fut rá a csatornafedelekre az előbbiekkel azonos dübörgés mellett. Pedig itt még csak arra sem lehet hivatkozni, hogy szélesítették az utat, és így máshová került a nyomsáv közepe. Megjegyzem az előbbi példáknál sem, mert a csatornát utólag tették az út alá.
Most már csak az a kérdés, hogy miért kell ezeknek a nélkülözhetetlen elemeknek a keréknyomban sorakozniuk? Mert nyilván van valami oka. Csakhogy akkor Ausztriában és Németországban ugyanez az ok miért nem áll fenn.
Hát én megmondom önöknek, kedves lengéscsillapító-vásárló honfitársaim: azért, mert nyugaton szégyen sz… munkát végezni. Sőt egzisztenciálisan veszélyes. Nálunk meg nem. De remélem, hogy egyszer az lesz.
Éppen ezért, ha olyan valaki olvassa ezeket a sorokat, aki abban a helyzetben van, hogy ő fogja megmondani, hol húzódjon mondjuk egy új út alatt a csatorna, legyen annyi esze, hogy nem a kerekek futásvonalába tervezi a tisztítónyílásokat, hanem azok közé.
Mert aki nem így tesz, az hülye. Azaz nem cselekszik értelmesen. A fejlettebb társadalmakban pedig az értelmes cselekvés magától értetődő követelmény.
Mindamellett várom, hogy valaki felvilágosítson, mi az oka a csatornafedelek eszetlen elhelyezésének? De aki meg akar győzni, azt is magyarázza el, Nyugaton miért nincs így?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése