Ennyi idő telt el azóta, hogy megnyitotta kapuit a János utcai napközis tábor. A figyelemre méltó évfordulóra kerületünk egy nyugdíjas pedagógusa, dr. Jakab Sándorné, Hilda néni hívta fel az illetékesek figyelmét. Az évforduló megünneplésének megszervezését az éppen soros táborvezető, Péteri Ildikó, a Sashalmi Tanoda igazgató-helyettese vállalta magára.
Mészáros Tibor
A nyár érkezése már harmincöt évvel ezelőtt is magával hozta a szülők azóta is változatlan gondját: ki vigyáz a gyerekekre, amíg ők dolgoznak. Az egyik megoldás már akkor is a nap-közis tábor volt. Kerületünkben ez egyet jelentett, és jelent ma is a János utcai gyermekmeg-őrző táborral, amelyik megnyitása óta megszakítás nélkül tölti be nyaranként ezt a funkciót.
Harmincöt év bizony elég ok arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és egy kis ünnepi hangulatot teremtve visszaemlékezzünk a kezdetekre. Így hát amíg Péteri Ildikó azon munkálkodott, hogy meghívjon régi táborlakókat, azok szüleit, a táborozásban részt vett pedagógusokat, a mai iskolák igazgatóit, továbbá a mostani táborlakók részvételével egy kis ünnepi műsort is rendezzen, addig az ötletadó dr. Jakab Sándorné, Hilda néni szorgalmasan gyűjtötte a fellelhe-tő relikviákat, hogy tablókat szerkesszen belőlük egy mini emlékkiállításhoz.
A meghívottak meg is jelentek a jubiláló tábor köszöntésére. Őket a vendéglátó táborvezető, Péteri Ildikó üdvözölte. Majd átadta a szót Lantos Antalnak, a kerületi helytörténészek első emberének, aki a tőle megszokott alapossággal ismertette a tábor történetét. A visszatekintés már csak azért sem eshetett nehezére, mert egész eddigi életét pár száz méterre a tábortól, a Vörösmarty utcában élte le. Így a kezdetekkor még bekerítetlen réten nem is történhetett semmi, amiről ő ne értesült volna. Ám nem csak saját élményeire hagyatkozott az emlékezés-ben, hanem helytörténeti kutatásainak eredményeit is megosztotta a figyelmes hallgatósággal. Így nagy vonalakban egészen a török időktől ismertette Rákosszentmihálynak, kerületünk e patinás, régen lakott településrészének történetét.
Személyes emlékeiből egy boldog, szabad gyerekkor képe rajzolódott ki, ahol a gyerekek teljesen egyenrangúak voltak, és báró Podmaniczky Emil együtt játszott a negyven-ötvenfős gyereksereggel, elvegyülve az egyszerű munkás- és cigánycsaládok sarjai között. Csak a rét törvénye számított, az erő, az ész és az életrevalóság.
Ennek a boldog világnak vetett véget a hivatal jószándékú tévedése, ami azóta is fáj Lantos Antalnak: abban a hiszemben, hogy a gyerekek javára cselekszenek, bekerítették a rétet. Ezzel a mesevilág véget ért.
Később felépültek a faházak, és már minden nyáron napközis tábor működött a hajdani korlát-lan szabadságot jelentő rét helyén.
Ebből az időszakból Hilda néninek vannak szép emlékei, aki felügyelő tanárként sok nyarat töltött a táborban. Vezette a számháborúkat, a vetélkedőket, a rókavadászatot, vitte kirándulni, úszni a tábor apró népét, és próbálta regulázni őket. Ma pedig meghatottan nézte végig a kiállítássá rendeződött régi rajzokat, textíliába hímzett aláírásokat, és válaszolt a mai táborlakók kíváncsi kérdéseire.
Kamarás Heléna az egykori táborlakó szemével idézte vissza az akkori eseményeket, a kék Ikarus buszt, amelyik a Centi lakótelepről hordta őket a táborba és haza, vagy a nyolc zuha-nyozót, amelyek alatt vidáman lehetett pancsolni.
Végül Szatmáry László önkormányzati képviselő szólt néhány szót arról, hogy az évforduló valószínűleg egyúttal egy új korszak kezdetét is jelenti a tábor életében, mert az önkormányzat a hagyományok megőrzése mellett egy gyermek-szabadidőközpont építését tervezi a vég-letesen elöregedett faházak helyére, természetesen megtartva a nyári táborozás lehetőségét is.
Mészáros Tibor
A nyár érkezése már harmincöt évvel ezelőtt is magával hozta a szülők azóta is változatlan gondját: ki vigyáz a gyerekekre, amíg ők dolgoznak. Az egyik megoldás már akkor is a nap-közis tábor volt. Kerületünkben ez egyet jelentett, és jelent ma is a János utcai gyermekmeg-őrző táborral, amelyik megnyitása óta megszakítás nélkül tölti be nyaranként ezt a funkciót.
Harmincöt év bizony elég ok arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és egy kis ünnepi hangulatot teremtve visszaemlékezzünk a kezdetekre. Így hát amíg Péteri Ildikó azon munkálkodott, hogy meghívjon régi táborlakókat, azok szüleit, a táborozásban részt vett pedagógusokat, a mai iskolák igazgatóit, továbbá a mostani táborlakók részvételével egy kis ünnepi műsort is rendezzen, addig az ötletadó dr. Jakab Sándorné, Hilda néni szorgalmasan gyűjtötte a fellelhe-tő relikviákat, hogy tablókat szerkesszen belőlük egy mini emlékkiállításhoz.
A meghívottak meg is jelentek a jubiláló tábor köszöntésére. Őket a vendéglátó táborvezető, Péteri Ildikó üdvözölte. Majd átadta a szót Lantos Antalnak, a kerületi helytörténészek első emberének, aki a tőle megszokott alapossággal ismertette a tábor történetét. A visszatekintés már csak azért sem eshetett nehezére, mert egész eddigi életét pár száz méterre a tábortól, a Vörösmarty utcában élte le. Így a kezdetekkor még bekerítetlen réten nem is történhetett semmi, amiről ő ne értesült volna. Ám nem csak saját élményeire hagyatkozott az emlékezés-ben, hanem helytörténeti kutatásainak eredményeit is megosztotta a figyelmes hallgatósággal. Így nagy vonalakban egészen a török időktől ismertette Rákosszentmihálynak, kerületünk e patinás, régen lakott településrészének történetét.
Személyes emlékeiből egy boldog, szabad gyerekkor képe rajzolódott ki, ahol a gyerekek teljesen egyenrangúak voltak, és báró Podmaniczky Emil együtt játszott a negyven-ötvenfős gyereksereggel, elvegyülve az egyszerű munkás- és cigánycsaládok sarjai között. Csak a rét törvénye számított, az erő, az ész és az életrevalóság.
Ennek a boldog világnak vetett véget a hivatal jószándékú tévedése, ami azóta is fáj Lantos Antalnak: abban a hiszemben, hogy a gyerekek javára cselekszenek, bekerítették a rétet. Ezzel a mesevilág véget ért.
Később felépültek a faházak, és már minden nyáron napközis tábor működött a hajdani korlát-lan szabadságot jelentő rét helyén.
Ebből az időszakból Hilda néninek vannak szép emlékei, aki felügyelő tanárként sok nyarat töltött a táborban. Vezette a számháborúkat, a vetélkedőket, a rókavadászatot, vitte kirándulni, úszni a tábor apró népét, és próbálta regulázni őket. Ma pedig meghatottan nézte végig a kiállítássá rendeződött régi rajzokat, textíliába hímzett aláírásokat, és válaszolt a mai táborlakók kíváncsi kérdéseire.
Kamarás Heléna az egykori táborlakó szemével idézte vissza az akkori eseményeket, a kék Ikarus buszt, amelyik a Centi lakótelepről hordta őket a táborba és haza, vagy a nyolc zuha-nyozót, amelyek alatt vidáman lehetett pancsolni.
Végül Szatmáry László önkormányzati képviselő szólt néhány szót arról, hogy az évforduló valószínűleg egyúttal egy új korszak kezdetét is jelenti a tábor életében, mert az önkormányzat a hagyományok megőrzése mellett egy gyermek-szabadidőközpont építését tervezi a vég-letesen elöregedett faházak helyére, természetesen megtartva a nyári táborozás lehetőségét is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése