Három a magyar…

Három a magyar igazság – mondja a jólismert közmondás. Mivel azonban kis hazánkban az igazság végvárai füstölgő romokban hevernek Három a magyar…-ra redukálódott az ükapáinktól örökölt örökbecsű kijelentés. És ha közmondásnak csonka is, karikatúra-kiállítás címeként azért megállja a helyét.

Mészáros Tibor

Amikor Mekkey Péter, Török Tivadar és Teszák Sándor a három magyar igazságkereső XVI. kerületi karikaturista kitűzte közös kiállításuk időpontját, valószínűleg még nem sejtették, hogy éppen mostanában kezdenek hosszú tömött sorokban elindulni a jól megérdemelt börtöncellák felé azok a jómadarak, akik miatt az igazság hosszú ideig merőben más értelmezést kapott, mint korábbi, tisztességesebb időkben. Az intézményes országrombolók áldatlan tevékenységének azonban az elkövetőkön kívül is volt néhány haszonélvezője. Teszáknak, Töröknek és Mekkeynek ugyanis jelen helyzetünkben bizonyára nem volt szüksége hosszas kutatómunkára ahhoz, hogy témára leljenek. Hiszen az egész ország egy keserű karikatúra.
Teszák Sándor azonban – aki hármuk közül rangidősként szólt a megjelentekhez, és bemutatta két társát –, éppen azt jelölte meg céljukként, hogy az aktuális problémákat a humor eszközeivel bemutató rajzok derűt, mosolyt csaljanak a mostanában oly rosszkedvű honfitársaink arcára. Mélyen hisz ugyanis annak a mondásnak a valódiságában, hogy minél szélesebb a mosoly, annál hosszabb az élet. És miközben gúnyolva kritizálják a korrupció, a kicsinyesség, a köpönyegforgatás, a pénzéhesség és a csalás könnyen azonosítható résztvevőit, talán egy kicsit fel is oldják a feszültséget, ami a rosszkedvünket okozza. Mintha kibeszélnénk bajainkat és megkönnyebbülnénk.
Mekkey Péter kevés szereplőhöz, tömör, olykor kissé elvont gondolatokat társítva közvetíti mondanivalóit, melyek néha humoruk mellett a leleplezés erejével hatnak. Török Tivadar elsősorban rajzkészségével fogja meg a nézőt, és bizony, akit tollhegyére tűz, nem reménykedhet abban, hogy a néző nem fogja felismerni. Teszák Sándor pedig a bohém, sokszereplős, már megjelenésükben is mosolyt fakasztó alakok és helyzetek ábrázolásával elviselhetetlen kis drámáinkat szelídíti viccekké.
És hogy ők hárman nem akárkik a karikatúra műfajában, arra a kiállított műveken kívül bizonyíték az is, hogy a megnyitót megtisztelte jelenlétével dr. Halász Géza a MUOSZ karikatúra szakosztályának elnöke, aki megnyitóbeszédében nagy hozzáértéssel méltatta a műveket, és jelen volt a karikatúra szakosztály létrehozója Fábry János is.
Dr. Halász Géza a műfaj jelenlegi helyzetére vonatkozó kérdésemre elmondta, a karikatúra a művészet mostohagyermeke. A karikaturista sokak szemében már nem közönség, de még nem művész. Nálunk a lapok nem igénylik a rajzot, így megélni nem lehet belőle. Az, hogy mégis életben van, az olyan lelkes, nem ebből élő művelőinek köszönhető, mint a három kiállító művész. Temetni azonban korai volna, mert nagy nyugati újságok már rájöttek, hogy egy tehetséggel megrajzolt karikatúra többet tud mondani, mint egy vezércikk, így a nagy példányszámú újságokban már kezd újraéledni a műfaj.
A kiállításnak egészen különleges hangulatot kölcsönzött Bagdi Bella előadása, aki a tampura nevű, önmagában is gyönyörű kivitelű pengetős hangszer kiséretével adott elő indiai dalokat, amelyeket Petrok Marcell djembe kisérete egészített ki. A tampura a szitárra, a djembe pedig egy térd közé szorítandó kongadobra emlékeztet.
A három a magyar… című kiállítás május 4-ig tekinthető meg.