Mit kínál a tájház

Lapunk hasábjain már sokszor szerepelt a Cinkotai Tájház. Sorsát a kezdetek óta figyelemmel kísérjük. Elmeséltük már, hogy hol található, hogyan újították fel, mennyibe került, mikor avatták fel, csak arról nem esett még szó, hogy mit is találunk, ha benyitunk az ajtón. Ezt az adósságot próbáljuk most törleszteni.

Mészáros Tibor

A tájház története a hatvanas évek elejére nyúlik vissza. Dr. Fejér Lajosné tanítónőnek ugyanis akkortájt támadt az az ötlete, hogy össze kellene gyűjteni a régi paraszti élet még fellelhető tárgyait, és az akkori Georgina utcai, ma Batthyány Ilona iskola valamelyik termében kiállítani. Ötlete többek között olyan lelkes követőkre talált, mint Gyimesiné Benkő Edit, vagy Dernovics Istvánné, akik szintén szívügyüknek tekintették a múltat.

A bemutató létre is jött, mégpedig olyan sikerrel, hogy már ott a helyszínen felmerült egy állandó kiállítás igénye is. Közben a gyűjtemény egyre bővült, amelynek 1973-ban az iskola csövekkel átszőtt légópincéjében találtak helyet, ami a tárgyak őrzésére ugyan alkalmas volt, de a gazdag anyag méltóbb helyet követelt. A végső megoldásra 2008. október 11-ig kellett várni. Ekkor nyílt meg ugyanis a Szerb Antal gimnázium szomszédságában a Cinkotai Tájház, amely már megfelelő helynek bizonyult az emléktárgyak tárolására és bemutatására.

Az épület berendezése egy száz évvel ezelőtti falusi környezetet mutat be.

A lakásnak használt rész tisztaszobából, konyhából és hátsó szobából áll. A tisztaszobát csak vendégek elszállásolására használták, vagy az újszülött és gyermekágyas anyukája tartózkodott benne rövid ideig a születést követő hetekben. A ruhanemű tárolására gazdagon díszített, faragott felületű ládák és szekrények szolgáltak, és a tisztaszobában ringott a hasonlóan díszített bölcső is. A szekrények sok hímzett ruhát és terítőt rejtettek. A szoba közepén természetesen asztal és székek is helyet kaptak, az asztal fölött pedig díszes lámpa függött, amiben petróleum táplálta a lángot. A szlovák családok bútorainak jellemző alapszíne a kék. A falakat díszítő családi fotográfiák között a házi áldásnak is meg volt a helye. Az ágyon pedig a szintén gazdagon díszített, egymásra rakott párnák hirdették a gazdagságot.

A házon belüli élet valódi teréül a konyha szolgált. A sarokpadon az asztal körül elfért a család apraja nagyja, a sperhelten megfőtt az ebéd. A konyha polcain sorakoztak a főzéskor és étkezéskor használatos csuprok, tálak, az asztal fiókjában elfértek az evőeszközök, egy falba vert szögön függve pedig sem a tökgyalu, sem a fából készült tésztaszűrő nem volt útba senkinek. A krumplinyomó saját lábain állt a sarokban, akárcsak a lábos őse, a lábas edény, aminek mai neve is innen származik.

A konyhából nyíltak a szobák, melyek közül a tisztaszoba ablakai az utca felé néztek, a hátsó szobáé pedig az udvarra. A hátsó szoba a tisztaszobánál dísztelenebb, de hasonló bútorokkal berendezett helyiség volt. A cinkotai tájházban a sublóton szlovák nyelvű, de gót betűkre emlékeztető betűtípussal szedett imakönyvet is láthatunk. Ebben a szobában hajtotta álomra a fejét a család, és az itteni bútorokban tartották a minden nap használt ruhákat.

A épület hátsó traktusában a gazdasági helyiségek sorakoznak, hiszen valahol tárolni kellett a terményeket, a lószerszámot, a villát, az ekét, a mérleget, istálló kellett az állatoknak, és pince a bornak.

Mindezekkel megismerkedhet bárki, aki kedden 10-12:30 óráig, szerdán 15- 17 óráig, vagy vasárnap12-17 óráig ellátogat a cinkotai Batthyány Ilona utca 16-ba, ahol belépő nélkül ismerkedhet az egy évszázaddal korábban élt cinkotaiak életének emlékeivel. Csoportos látogatás esetén a 06-30/691-60-78-as telefonon kell bejelentkezni.