Cinkota és Mátyásföld határán, a Szilas patak partján szegény mocsári gólyahírek, réti boglárkák és az egyéb tavaszi virágok már évek óta hozzászoktak, hogy ha beköszönt az április, hamarosan huszárok vágtató lovainak patkói elől kell elhajladozniuk. A Kertvárosi Polgári Együttműködés Egyesületnek és a Mátyásföldi Lovas Egyletnek köszönhetően nem volt ez másképpen ez év áprilisában sem.
Mészáros Tibor
Ha valaki április 18-án Cinkotán ebéd utáni szundikálásából felriadva kinézett valamelyik Batthyány utcai ház ablakán, könnyen hihette, hogy álmodik, mert egymást követve masíroztak a főutcán az 1849-es Tavaszi Hadjárat katonai egységei. Mivel azonban azóta éppen százhatvan év telt el, az akkori egységeket már csak a hagyományőrző utódok jeleníthették meg korhű egyenruhákban igyekezve a Tájház felé. Ott ugyanis a kíváncsiskodók gyűrűjében éppen honvédeket toboroztak, éppen úgy, mint másfél évszázaddal ezelőtt. Amíg a szemrevaló menyecskék forgatták a banda zenéjére a némi pálinka hatására igen jókedvű leendő huszárokat, addig a jelen kor gyermekei testközelből csodálhatták a Tájház kertjében táborozó huszárok békésen legelésző lovait. Mert belőlük volt bőven, hiszen több lovascsapat is érkezett a megemlékezésre. Természetesen a Serf András vezette Mátyásföldi Lovas Egylet most sem maradhatott ki a csetepatéból, de huszárruhába öltözve színtiszta lánycsapat is érkezett lóháton a XVII. kerületből nem kis feltűnést keltve. Tiszteletteljes figyelem vette körül a kilencvenhat éves Bolváry József hadnagyot, aki még valódi huszárként szolgált az első önálló huszárszázadnál. Józsi bácsi megőrzött valamit a huszárok huncutságából, mert feltűnően szívesen fotóztatta magát a már említett huszárlányok gyűrűjében.
Majd a XIX. századi hadinép XXI. századi rendőrők biztosítása mellett elindult a harcmezőre. A csata színhelye az Újszász utca és Nógrádverőce utca szögletében volt kijelölve, ahol a toborzóról érkezők már korabeli ágyúkkal találták szemben magukat. Kovács Péter polgármester rövid beszédben üdvözölte a megjelenteket, majd Szász József önkormányzati képviselő, a rendezvény ceremóniamestere némi ismertető után jelt adott a hadműveletek megkezdésére.
Az addigra már sokszáz főre duzzadt nézősereg szeme láttára kezdték elfoglalni harcállásaikat a csapatok. Könnyű vágtában elvonult a közönség előtt a magyar huszárok egysége, majd nyomukban az osztrákok, akiket a szabadcsapat lányai és fiai követtek. Mire a német, fekete egyenruhájáról elnevezett feketevadász (schwarzjäger) légió III. százada és a honvéd vadászok I. századának II. osztálya is elfoglalta helyét a harcmezőn már ádáz ágyúpárbajt vívtak a szembenálló felek. A huszárok meg egyre csak zaklatták az osztrák csapatokat, vágtattak a paripák, dübörgött a föld, az ágyúlövések nyomán sűrű füst gomolygott a csatamezőn, amikor a gyalogság megütközött egymással. Majd a kardok is kirepültek hüvelyükből, és félelmet keltő kurjantásoktól kísérve megindult a lovasroham. Pengett az acél, dübörögtek az ágyúk, a huszárokat támogató szabadcsapat betyárjainak kezében csattogó karikás ostorok pedig ugyancsak veszélyes fegyvernek számítottak.
Aztán akik a huszárokért aggódtak, lassan kezdhettek megnyugodni. A gyalogság támogatását is élvező vitézek lassan felőrölték az osztrák ellenállást, és fényes győzelmet arattak.
A közönség végül vastapssal jutalmazta a hadijáték résztvevőit.
Azóta már az esetleg letaposott mocsári gólyahírek és boglárkák újból egyenes derékkal állnak a Szilas-parti harcmezőn, és büszkék lehetnek arra, hogy a dicsőséges Tavaszi Hadjárat emléke még ma is élénken él.
Mészáros Tibor
Ha valaki április 18-án Cinkotán ebéd utáni szundikálásából felriadva kinézett valamelyik Batthyány utcai ház ablakán, könnyen hihette, hogy álmodik, mert egymást követve masíroztak a főutcán az 1849-es Tavaszi Hadjárat katonai egységei. Mivel azonban azóta éppen százhatvan év telt el, az akkori egységeket már csak a hagyományőrző utódok jeleníthették meg korhű egyenruhákban igyekezve a Tájház felé. Ott ugyanis a kíváncsiskodók gyűrűjében éppen honvédeket toboroztak, éppen úgy, mint másfél évszázaddal ezelőtt. Amíg a szemrevaló menyecskék forgatták a banda zenéjére a némi pálinka hatására igen jókedvű leendő huszárokat, addig a jelen kor gyermekei testközelből csodálhatták a Tájház kertjében táborozó huszárok békésen legelésző lovait. Mert belőlük volt bőven, hiszen több lovascsapat is érkezett a megemlékezésre. Természetesen a Serf András vezette Mátyásföldi Lovas Egylet most sem maradhatott ki a csetepatéból, de huszárruhába öltözve színtiszta lánycsapat is érkezett lóháton a XVII. kerületből nem kis feltűnést keltve. Tiszteletteljes figyelem vette körül a kilencvenhat éves Bolváry József hadnagyot, aki még valódi huszárként szolgált az első önálló huszárszázadnál. Józsi bácsi megőrzött valamit a huszárok huncutságából, mert feltűnően szívesen fotóztatta magát a már említett huszárlányok gyűrűjében.
Majd a XIX. századi hadinép XXI. századi rendőrők biztosítása mellett elindult a harcmezőre. A csata színhelye az Újszász utca és Nógrádverőce utca szögletében volt kijelölve, ahol a toborzóról érkezők már korabeli ágyúkkal találták szemben magukat. Kovács Péter polgármester rövid beszédben üdvözölte a megjelenteket, majd Szász József önkormányzati képviselő, a rendezvény ceremóniamestere némi ismertető után jelt adott a hadműveletek megkezdésére.
Az addigra már sokszáz főre duzzadt nézősereg szeme láttára kezdték elfoglalni harcállásaikat a csapatok. Könnyű vágtában elvonult a közönség előtt a magyar huszárok egysége, majd nyomukban az osztrákok, akiket a szabadcsapat lányai és fiai követtek. Mire a német, fekete egyenruhájáról elnevezett feketevadász (schwarzjäger) légió III. százada és a honvéd vadászok I. századának II. osztálya is elfoglalta helyét a harcmezőn már ádáz ágyúpárbajt vívtak a szembenálló felek. A huszárok meg egyre csak zaklatták az osztrák csapatokat, vágtattak a paripák, dübörgött a föld, az ágyúlövések nyomán sűrű füst gomolygott a csatamezőn, amikor a gyalogság megütközött egymással. Majd a kardok is kirepültek hüvelyükből, és félelmet keltő kurjantásoktól kísérve megindult a lovasroham. Pengett az acél, dübörögtek az ágyúk, a huszárokat támogató szabadcsapat betyárjainak kezében csattogó karikás ostorok pedig ugyancsak veszélyes fegyvernek számítottak.
Aztán akik a huszárokért aggódtak, lassan kezdhettek megnyugodni. A gyalogság támogatását is élvező vitézek lassan felőrölték az osztrák ellenállást, és fényes győzelmet arattak.
A közönség végül vastapssal jutalmazta a hadijáték résztvevőit.
Azóta már az esetleg letaposott mocsári gólyahírek és boglárkák újból egyenes derékkal állnak a Szilas-parti harcmezőn, és büszkék lehetnek arra, hogy a dicsőséges Tavaszi Hadjárat emléke még ma is élénken él.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése