
Mészáros Tibor
Sztevanovity Zorán tavaszi koncertkörútjának második állomása volt az Erzsébetlig

Érdeklődéssel vártuk hát az új összeállítású csapat produkcióját. Csakhamar kiderült, csak annak kellett csalódnia, aki kizárólag a régi dalok újrahallgatását remélte a koncerttől. Hiszen Zorán már a bevezetőben jelezte, hogy a tavaszi turnén sok új szerzeményt kívánnak bemutatni. Jelezte továbbá azt is, hogy továbbra is az élő zene elkötelezettjei, de bizonyos kényszerek hatására a hangszer

Ilyen előzmények után csendültek fel a jólismert régi, és a vadonatúj, még ismeretlen dallamok. A kínálat színesítésére külföldi szerzők műveit is műsorra tűzték, így Chris Rea számai mellett Zorán kedvence Leonard Cohen, és néhány közismert blues-szerző is helyet kapott. És labdába rúghattak a társak is, Sipeki Zoltánnak és Kovács Péternek is volt lehetősége egy-egy szám erejéig bizonyítani, hogy nem véletlen esett rájuk, a zenésztársakat mindig nagyon igényesen válogató Zorán választása. Azért a koncertnek ezen a pontján sokunknak eszébe jutott Horváth Kornélnak, az ütőhangszerek zseniális mesterének egy-egy cirkuszi produkcióval felérő bravúrszáma, a hozzá tartozó ismeretlen ritmushangszerek arzenálját is beleértve.
Ahogy telt az idő végül a régi dalok közé egyre könnyebben simultak az új, ismeretlen nóták, és a szünet nélkül két és fél órás koncert végére úgy érezhettük, hogy a Zorán név még mindig garancia a minőségre. Csak egyet nem érezhettünk. Azt, hogy a Liszt- és Kossuth-díjas Stevanovity Zorán március 4-én volt hatvanhét éves.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése